A szülőség nagyon megváltoztatja az embert, hidd el. Mielőtt szülővé váltam, ezt sosem hittem volna: pedig én apa lettem, nem anya. Anyaként, ahogy az ember testében megjelenik, napról napra nő és végül megszületik, az egy csoda: így végülis 9 hónappal többet szülő egy anya… Erre még nem gondoltam előtte.
Nyilván gyerekünknek mindnyájan a legjobbat akarjuk. És Maslow piramisa óta tudjuk, hogy az ember alapvető szükségletei között van a biztonság, amelynek része az egészség és egészséges életmód: többek között a jól felfűtött lakás. Persze semmi mást nem szabad figyelmen kívül hagyni, például a childproofing-ot sem (ez a lakás biztonságossá tétele kis gyerekeknek).
Egy szokatlan fűtési módról hallottam nemrég: hogy elektromos fűtőpanellel (https://shop.klimaglobal.hu/futopanel_62) is felfűthetjük a lakás helyiségeit. Akár kiegészítésként, akár teljes értékű fűtés rendszerként.
Sok helyen tájékozódhatunk, sőt, vásárolhatunk is ilyen készülékeket, például a Klímagolbálnál. Az azért elsőre nagyszerűen hangzik, hogy nem kell semmit égetni ahhoz, hogy kényelmes legyen alvás nekünk és a gyerekeinknek, babáinknak. Sem gázt, sem fát, sem olajat vagy bármi mást. Mindössze annyi dolgunk van, hogy felcsavarozunk a falra egy elektoromos panelt szobánként, biztonságosan persze (ha nem vagyunk biztosak magunkban, mindenképp hívjunk szakembert!), és ezután rátenyerelünk az ON / Bekapcsolás gombra. És kész. Na persze be kell még állítani a készüléket, hogy milyen hőmérsékletet akarunk. Tartsuk szem előtt, hogy a kisbabák nagyon könnyen megfázhatnak, mindig fontos a “babameleg” otthon.
Az előző bekezdésben a bekapcsolás gombot említettem, de már a 21. században vagyunk és nem csak az űrkutatásban vannak futurisztikus elemek, hanem a saját (akár részben) smart / okos otthonunkban. Ilyen a WiFi-re csatlakozni képes elektromos fűtőpanel. Miért jó ez számunkra? Hát azért, mert bármikor, bárhonnan be- és ki tudjuk kapcsolni a készüléket és be tudjuk állítani a hőmérsékletet (egyes modellek különleges termosztátokkal is fel vannak szerelve). A Wifi kínálta lehetőségek a környezetet is kímélik, mivel nem kell feleslegesen fűtenünk és nekünk is, mert nem kell olyan kellemetlen döntéseket hoznunk, hogy néhány nap őszi vagy téli távollét során a lakást hagyjuk kihűlni vagy a teljes távollét idejére fűtsünk. Nem is beszélve az anyagiakról, sokat spórolhatunk így.
Képzeljük, csak el: leszállunk a repülőről / buszról / vonatról vagy az autóban egy-két órával hazaérkezés előtt csak elővesszük a telefonunkat, csatlakozunk az otthoni fűtőrendszerhez és bekapcsoljuk a kiválasztott hőfokra. Ez még néhány éve is inkább sci-fi volt, most pedig már akciósan 50.000 Ft-ból elérhető! Nincs is más dolgunk, mint bemásolni a böngészőnk címsorába a https://shop.klimaglobal.hu/futopanel_62-t