Nővéremnek nemrégiben született kislánya, akinek néha szoktam vásárolgatni. Imádom a kisbaba ruhákat, olyan aranyosak. Nekem még nincs gyermekem, de ha lesz, biztosan neki is imádni fogok vásárolni. Hiszen ki ne szeretné a kisbabákat.
Miközben válogattam a szebbnél szebb ruhák között szóba elegyedtem az egyik kismamával. Egészen sok témát sikerült érintetnünk. A beszélgetés végére pedig mind a ketten végeztünk is a vásárlással.
Valahogy szóba került a vállalkozásom és az is, hogy nem jutok egyről a kettőre. Ezt meghallva a Keresőben Első oldalát ajánlotta nekem, hogy nézzek szét az oldalukon hátha tudnak nekem segíteni. Korábban nem találkoztam még ezzel a céggel, de kíváncsi voltam és minden segítségnek örültem, ami előre lendítheti a vállalkozásomat.
Amikor rájuk kerestem az interneten, nagyon megörültem. Egyből ez a mondat tárult elém: Weboldal készítés – Változtasd a látogatóidat ügyfelekké. Nekem ugyan már volt egy weboldalam, de egyáltalán nem találtam hatékonynak. Csak azért csináltam, hogy ha rákeresnek a cégre, akkor legyen online megjelenése. Viszont ahogy nézegettem a Keresőben Első honlapját rá kellett jönnöm, hogy ez nem elég.
Egy weboldalnak az is lenne a lényege, hogy megfogja az embereket és azt az érzést váltsa ki belőlük, hogy a te szolgáltatásodat/ termékedet szeretnék választani. Amennyiben ez nem történik meg, akkor hiába a sok látogató, nem lesz belőle vásárlás. Ez viszont nem jó. Mindenki azt szeretné, ha minél több vásárlója lenne és a weboldala megtudná szólítani a célközönségét.
A Keresőben Első ezt el is tudja érni. Éppen ezért ez a fő mondatuk: Weboldal készítés – Változtasd a látogatóidat ügyfelekké. Pontosan tudják, hogy hogyan kell a honlapot a célközönséghez alakítani.
Az oldalukon nagyon sok hasznos információ megtalálható arról, hogy hogyan zajlik általában a közös munka, milyen fontos kérdéseket tesznek fel már a munkakezdés első lépésében és több referencia munkát is meg lehet tekinteni az oldalon. Ezeket én mind végig néztem és egytől egyig mindegyik elnyerte a tetszésemet.
Nagyon ötletesen vannak fent ezek a referenciák is, hiszen azt is megtudhatjuk, hogy honnan indultak az ügyféllel, mi volt a cél és ezt milyen eszközökkel sikerült elérniük. Ebből máris látható az, hogy nem csak a levegőbe beszélnek, hanem valóban értenek ahhoz, amit csinálnak és még te is “ellenőrizheted” a munkájukat.
Amennyiben úgy döntesz, hogy belevágsz a közös munkába a Keresőben Elsővel és szeretnél egy új weboldalt, akkor első lépésben 10 olyan fontos kérdést kell megválaszolnod, aminek a segítségével létre tudják hozni a weboldalad. Néhány kérdés ezek közül: mi a weboldal célja, ki a célközönség, milyen érzéseket szeretnél kiváltani a weboldalra látogatóból, hány oldalból álljon a weboldal, milyen színeket használjanak, milyen legyen az oldal felépítése, milyen tartalmat szeretnél megosztani, stb.
Ha ezeket a kérdéseket meg tudod válaszolni, akkor már nincs más dolgod, mint megvárni, hogy elkészüljenek a látványtervvel. Ha tetszik, amit létrehoztak, akkor elkezdik a programozást, majd sorban az összes többi folyamatot. Minden lényeges résznél ki fogják kérni a véleményedet, nem haladnak anélkül, hogy igent mondanál rá.
A fő szempont ugyan az, hogy a célközönségnek megfeleljen a weboldal és őket megtudja szólítani, de fontos az ügyfél véleménye is, hiszen mégis csak az ő honlapja lesz.
Amint elkészültek a kész weboldallal, már csak élvezni kell, hogy jönnek az ügyfelek/ vásárlók. Én sem tudtam milyen nagy ereje tud lenni egy jól létrehozott weboldalnak, de a Keresőben Elsőnek köszönhetően most már ezt is megtapasztaltam.
Ha neked is van már vállalkozásod vagy még csak most fog beindulni, akkor egy megfelelően létrehozott weboldalra mindenképp érdemes lehet időt és energiát szánni. Amennyiben a keresőben az első helyre szeretnél kerülni akkor sem kell mást tenned, csak megbízni a Keresőben Első csapatát. Mert ők még ezt is el tudják érni.
Nem csak ügyfelekké varázsolják a honlapra látogatókat, hanem még a keresőben a találati lista elejére is tudják juttatni a honlapodat. Akár mind a két feladattal megbízhatod őket és akkor szinte biztos lesz a vállalkozásod sikere. Persze ha jó a szolgáltatások vagy a terméked amit az embereknek kínálsz.