A babaholmik nagyon különleges dolgok. Pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy a barátaim gyereket várnak. Ez egy teljesen váratlan, de nagyon örömteli hír volt. Természetesen már az első pillanattól kezdve ez felborította az életüket, de így is annyi szép dolog várt rájuk. Mint például az, hogy a családtagjaiktól és a barátaiktól mennyi babaholmit kaptak. Ezekre ránézve pedig az ember nem tud mást tenni, mint elérzékenyülni.
Az én életem azonban most más változásokon ment át. Alapból a saját házamat szerettem volna megépíteni, de nem tudtam, hogy kinél lenne elérhető földmunka balaton körül. Egy internetes keresésem kapcsán jött velem szembe a Pannon Fuvar 2000, ami minden gondomat megoldotta végül.
Már csak azzal, hogy mennyire könnyen tudtam tájékozódni a szolgáltatásukról, az oldaluk segítségével. Manapság nagyon nehéz jó szakembert találni, és el tudjátok képzelni, hogy mennyivel rosszabb a földmunka balaton körül. A Pannon Fuvar 2000 azonban megmutatta nekünk, hogy léteznek még olyan szakemberek, akik komolyan veszik a munkájukat.
Elolvastam, hogy náluk milyen feltételek mellett érhető el földmunka balaton környékén és miután meg voltam elégedve azzal, amit láttam, fel is kerestem őket. Megbeszéltünk egy időpontot az ingyenes helyszíni felmérésre, amihez nagyon meglepő módon még tartották is magukat. Az ajánlat, amit ekkor kaptam, nagyon kedvező volt, úgyhogy rövid időn belül kész is voltunk mindennel.
